Előadások 2021

Borbola János könyvbemutató előadása A Holtak könyve I., II, III kötete 2022 Március 26-án Budapesten.
Mindannyian szeretnénk a jövőbe látni. A Holtak Könyvének hieroglifáit ősmagyarul olvasva lényegében ugyanarra a kérdésre keressük a választ, mint azt az ősi írnok négyezer évvel ezelőtt tette: honnan jöttünk és hová tartunk? Az előző két kötet elemzése során rá kellett jönnünk, hogy az Egy tisztelete és megismerése nélkül nem juthatunk sem a háromra, sem az ötről-hatra.
Ugyanakkor még halvány fogalmunk sincs a hétről, na meg a nyolcak létezéséről, kivált az ún. követendő kiútról, a Kilencek útjáról. A harmadik kötetben az ősi hitvilág megdöbbentő elemeit, a földi élet előre vetített végét követhetjük.

Csak lassan, lépésről-lépésre, türelmes, céltudatos kutatással juthatunk előbbre. Meg kell értenünk, el kell fogadnunk az alapfogalmakat, az Ősvíz és a Teremtő, az áradás, a Jó Lélek, az Égen-adó, vagy a Gén-adó, a dualista fo-Jó és a Rossz, azaz az eRő-Szak fogalmát. Szinte hihetetlen, de a Keresztút megismerése nélkül nem láthatjuk a jövőt. El kell fogadnunk gyarló testünk és lelkünk időszakos
egységét és vele a Lélek felsőbbrendűségét.

Jelen tekercs bizonyítja, hogy már négyezer évvel ezelőtt is ismerték és hieroglifákkal leírták a földi élet végső napjait, rajzokat készítettek a végítéletről, de a pusztulásról, így a kegyelem időszakának végéről is. A tekercs vezérfonalát követve megismerkedhetünk a még mindig járható, egyetlen lehetséges ősi kiúttal.

További információk, cikkek és olvasmányok a https://borbolajanos.com/ weboldalon találhatóak.

Működteti a WordPress.com.

Olvasson többet hasonló témákban Borbola Jánostól!

Iratkozzon fel most hogy tovább tudjon olvasni es a régebbi cikkekhez is hozzáférjen.

Tovább olvasás